A Bogumilok

Bogumiloknak („istenesek”) hívták a 7. században feltűnt gnosztikus eredetű vallási tagjait, akik a Balkán déli részén és a Kárpátokon túli szláv népek (bolgárok, szerbek, ukránok és oroszok) között éltek a 10. századtól. Nyugat-Európában bolgár eredetűnek tartották őket és néha Bulgari-nak, francia nyelvterületeken pedig Bougresnek, Boszniában pataréneusoknak és pataréniknek hívták, de pauliciusoknak, pavlikeniknek is nevezték őket. A történelem során csaknem minden felnőttkeresztséget hirdető vallási mozgalommal azonosították vagy szoros kapcsolatban lévőnek tartották őket.

Eredetük:

Ezt a mai napig is élő, a fővonalbeli keresztény egyházak által mindjárt kezdetétől eretneknek nyilvánított vallási mozgalmat a Kettősséget (a Jó és a Gonosz örök harcát) vallók egyik korabeli központjából, a mai Törökország dél-keleti részén a Felső-Eufrátesz folyó partján lévő Samsat városából származó Konstanine alapította meg. Konstanine 660-ban hozta létre első gyülekezetét az Örményiában található Kibossa városban, ahol az ő, az Evangéliumok tanulmányozása során szerzett felismeréseit hirdette. Tanításaiban az egyház formalizmusát kritizálva azt Szentírás-ellenesnek vélte, s magát a Pál apostol-féle igaz kereszténység elhívatott visszaállítójának érezte. A kor szokásainak megfelelően eszmei példaképe, Pál apostol tiszteletére annak egyik tanítványa Szilvánusz nevét vette fel. Tanításai futótűzként terjedtek minden irányban 27 évig, amikor Simeon a császár parancsára agyonköveztette. Hamarosan azonban Simeon a tanítással megismerkedve átvette annak tanait és Titusz néven hirdette azokat három évig, míg az egyházi hatalom keze őt is elérte. De a titkos hit terjedt. A 8. század közepén Constantinus Copronimus császár nagyszámú örmény Pauliciust telepített (jobban mondva Örményiából kitelepített) Tráciába, a birodalmat fenyegető bulgárok földjére hogy ott ők a birodalmat védő falként óvják. Mikor 970-ben az örmény származású Tzimisces János császár további, legalább 200 000-üket telepített át Philippopolis környékére, ez a terület „eretnek” tanaik központja lett és mozgalmuk virágzásnak indult. Az eredeti birodalmi stratégiával ellentétben, ezek a frontvonalbeli örmények a betörő bulgárokkal hamarosan megbarátkoztak és tanaikat még a bolgár királyi ház is átvette. Egy Jeremiás nevű bolgár pap tanításaik alapján egyfajta „szervezet nélküli egyházat” alapított és magát közösségével együtt „Bogomil”-nak, azaz „Isten Barátja”-nak, „Istenesnek” nevezte (Бог милуйъ = könyörülj Istenem). Ezt követőleg tanításaik egész Európában elterjedt nagy titokban és eljutott egészen Portugáliáig, sőt Angliába is.

Hitelveik :

A bogumilok korai hitelveinek írásos hagyatékai az eretneküldözések miatt meglehetősen hiányosak, de főbb tanaik (melyeket ellenségeik, üldözőik és vádolóik fennmaradt dokumentumaiból ismerünk) között lehet találni olyan utalásokat, amik egyértelmű elutasítják az Ortodox Egyház alaptanításainak vélt néhány tanát. Így például elutasították a Jézus isteni születésének tanát, tagadták a Fiúnak az Atyával és a Szentlélekkel való személyes egységét, elvetették a szentségeket és ünnepségeket a mindenféle Mária tisztelettel és az „Isten Anyja” címmel együtt. A Jézus által véghezvitt csodákat kizárólagosan lelkileg értelmezték és ezzel összefüggően, számukra az Anyaszentegyház egy lelki közösség volt, melyben mindenkinek egyenlő része van. Bogomilok megtagadták a gyermekkeresztséget és nem olaj-, vagy víz általi, hanem öntagadás, imádságok és éneklések általi lelki átalakulásnak tartották keresztelési szertartásaikat és csakis azokat a felnőtt férfiakat és nőket keresztelték meg, akik bizonyítottan is felfogták e szertartások lelki jelentőségeit. Azt hirdették, hogy Pál apostol maga is úgy tanított bennünket, hogy a tanulatlan egyszerű embereknek egymást kell oktatgatniuk, s ezért maguk közül „tanító szolgákat” választottak, és nem voltak semmilyen különleges hatalommal felruházott papjaik. Istentiszteleteiket nem imaházakban, vagy templomokban, hanem kizárólag magánházaknál tartották nagy egyszerűségben. Házasságot nem tekintették szentségnek és nem tartottak böjtöket. Rendelkezéseiket a gyülekezetükben közösen hozták, s a gyülekezetet tekintették „választott”-nak ahol minden tag elérhette a krisztusi tökéletességet és maga is Krisztussá válhatott. Bogomilok azt is tanították, hogy Jézus a többi prófétához hasonlóan csak a kegyelem által lett az Isten Fia^[1] és hogy az úrvacsora kenyere és bora nem anyagilag válik testté és vérré, valamint, hogy az utolsó ítéletet nem Jézus fogja tartani, hanem maga az Isten. Ezek mellett a szentképeket és a keresztet bálványoknak, a szentek és kegytárgyak tiszteletét pedig bálványimádásnak tartották.

Írásaik

Az eretnek szekták fő irodalma mindig is az apokrif bibliai elbeszélések voltak és Jeremiásról (Bogumil) is lehetett tudni, hogy írt olyan könyveket, amiket „egyetlen ortodox sem mert elolvasni”. A világ és az ember teremtéséről, a bűn és a megváltás eredetéről, a Kereszt történetéről, a test és a lélek vitájáról, a jóról és rosszról, a mennyről és pokolról alkotott nézeteik az un. „Történelmesített Bibliákban” (Palcyaf), Jézus és tanítványai közötti párbeszédekben, és nézeteiknek köztiszteletben álló atyafiaik által való értelmezéseit tartalmazó leírásokban testesül meg, melyek az egyszerű emberek részére is érthető módon voltak megfogalmazva (amiket Lucidaria-nak (~ Világosító) neveztek).

Világszemléletük

A bogumilok világszemlélete nagyban manicheusnak tekinthető,^[2] minthogy úgy tanítottak, hogy az úr Istennek két fia volt: Satan-el és a fiatalabb Mika-el.^[3] Az idősebbik fellázadt atyja ellen („trónját Isten trónja fölé akarta helyezni”), így gonosz lélekké vált és a menny alsórészét a földdel kapta örökségül. A teremtés után Satan-el egy féligazság sugalmazásával megtévesztette az ártatlan, Istenben bízó első Embert és önállóságra biztatta. Ezzel Ádám magát és leszármazottjait a föld urának eladta és ettől kezdve „orcájának verejtékével ette kenyerét”, ellenségeivel való örökös háborúzások közepette. Azután emberi formában, Jézus képében, elküldetett Mika-el, akit a Jordánban való megkereszteltetése után Isten „választott”-jának jelentett ki és galamb formájában a Szenlelkét adta neki. Ekkor Jézus hatalmat nyert az Ádám és Satan-el szerződését tartalmazó agyagtábla (hierographon) eltörésére és Jézus áldozati bárányként való önfeláldozásával legyőzte Satan-el-t. Satan-el, így elvesztve istenségét, Sátánná, azaz a gonoszság lelkévé vált aki földi uralmát a (Római- és Ortodox) Katolikusság megteremtésével gyakorolja. Hitük szerint ő volt az eredete az egyházszervezeteknek, a papi ruháknak, ceremóniáknak, szentségeknek, böjtöléseknek, a szerzetesekkel és papokkal együtt. Bogomilok mindezeket a Sátánnak, az emberiség megtévesztésére készített eszközeinek tartották, amiket arra használt, hogy a népek figyelmét a lelki valóságról az anyagi tüneményekre terelje, hogy „mennyei kincseiket” ne gyűjthessék. E világot Sátán uralmának tekintve a Bogomilok a hatalom- és gazdagságra vágyást teljes egészében e megtévesztés eredményének vélték, és ezért úgy gondolták, hogy az Igazságot kereső igyekvő léleknek távol kell tartania magát a Világ minden gyönyörének túlzásaitól. Óvva intetek azonban az aszkétizmus ellen is, azt hirdetve, hogy az igazaknak Isten áldásai lelki boldogságot nyújtanak, mivel „ők a föld sója”.

A bogumilok tanai nagy hasonlóságot és rokon elemeket tartalmaznak a gnoszticizmussal, szerzetesi életmódjuk, felfogásuk és szertartásaik nagy hasonlatosságot mutatott a rózsakeresztesekével, a katárokéval és a manicheusokéval. 

Befolyásuk

Bogumil temető (Radimlje, Bosznia-Hercegovina)

A hivatalos egyház ellenséges eretnekeknek tartva, nagy igyekezettel üldözte őket. Tanaik azonban a lelki elnyomásban szenvedő népek számára felszabadulást, „megváltást” ígérve az üldöztetések és nagy titkolózások ellenére is reménységet adott és messzi földekre eljutott. Vallásos irodalmuk főleg az Újszövetségnek a Pál apostolnak a Laodicea-beliekhez írott levelével kiegészített változata, a Történelmesített Biblia, a Levél a Mennyből, a Vándorlások Mennyben és Pokolban, számos Ádám és Kereszt legendák, és a „Kalflki perehozsje” című vallásos költemény gyűjteményéből valamint hasonló írásokból áll. Ezekkel az iratokkal, az útjaikon lévő, nézeteiket az érdeklődőkkel szívesen megosztó „bolgár” Bogomilok az évszázadok során sok-sok „lelki szegény”-nek nyújtottak a hivatalos, világias egyházállam elnyomó hatalmától független lelki reménységet és így vetették el azokat a magokat, amikből a reformáció is kinőtt.

Későbbi sorsuk

A magyarok a pápa kérésére sok hadjáratot indítottak a bosnyák eretnekek ellen, de a 15. században a törökök térnyerésével ezek megszűntek. A reformációt követő kor nyugaton nem hozott különösebb változást a bogumil mozgalom részére. A szervezett vallásosság elleni tanításaik miatt az újonnan kialakult református egyházállamok sem mutattak nagyobb megértést a lázadó eretnekeknek tekintett „hívők”-nek. Az általuk is életben tartott igazságok azonban nagyban hozzájárultak ahhoz a folyamathoz, ami a 17. században elkezdte az „Új Világ”, Amerika meghódítását a Pilgrimek (zarándokok) „Mayflower”-jével. Keleten a török uralom alatt Philippopolisz környékén és attól északra bántatlanul éltek a bogumilok, de e jólétnek az lett az eredménye, hogy 1650-ben Nicopolisz környékén legalább 14 falu áttért a római katolikus hitre. A környéken megmaradt Pavlikeni népek (paulánusok) a 18. században a törökök elől a Duna másik oldalára, az Osztrák–Magyar Monarchiabeli Bánátba és Erdélybe költöztek, ahol Temesvár, Arad, Újvidék környékén ma is több mint 10 000 paulánus él, sokan pedig a Nazarénus Gyülekezetekben élik csendes életüket.