A mi világunk, ahogyan azt ismerjük, egy állandó, kényes egyensúlyi állapot eredménye, ahol minden döntésnek nagy súlya van. Egész további sorsunkat a döntéseink határozzák meg. Emberiségünk azonban az önzés rögös útjain jár, melynek a következményei ismét a bukásához vezetnek. Azt mondhatjuk tehát hogy mi magunk idézzük elő vesztünket egónk kiművelésével.
A dialektikus ember minden önző igyekezetével a halál ösvényét választja…lelke belefullad az idegéterbe, az arheuszba, melyből a csakrák dialektikus pörgetésével behalámolja a „salétromot”, ennek a világnak az elhasznált, romlott étereit, ami rendkívül gyors megkristályosodáshoz és a lélek teljes halálához vezet.
Ám ennek nem kell így lenni. Létezik egy egyetemes gyógyszer, ami az egyetlen kiút a magunk teremtette poklokból. Ennek a gyógyszernek az első nézete - a Logosz kegyelméből egy magasabb dimenzióból beáramló - romolhatatlan éteri anyag, aminek a felvételére és használatára van lehetőség, igaz – az egó szempontjából nézve szigorú feltételekkel - nem véletlenül. Ez a katasztrofális helyzet, melybe bolygónkat és magunkat hoztuk, az „én-király” hatalomra juttatásának az eredménye. Logikus hogy valami teljesen más munkaalapnak kell lennie ahhoz, hogy beteg világunkat és benne magunkat regeneráljuk. Ez az új munkaalap az emberi lélek olyan mértékű regenerációja, melyben az egó feloldódik egy magasabb tudatban és a szellem - melynek a dialektika embere teljesen híján van - ismét átveheti az egó helyett a mikrokozmosz irányítását. Ez a szellemi regeneráció a második gyógyír a bukott mikrokozmikus rendszereknek. Energetikailag lejátszódik egy olyan folyamat, amit az énünk lehetetlennek tart, mégis minden időkben létezett. A mikrokozmosz személyisége transzfigurál. Ekkor az elválasztottság megszűnik, s az ember visszatérhet az univerzum polgáraként a valódi életbe. Ez a folyamat NEM a tudat elvesztésével jár (mint a legtöbb okkult vagy misztikus gyakorlatnál), hanem annak oly mértékű kitágulásával, ami lehetővé teszi az ember számára hogy végre visszatérjen a valóságba, ami egy isteni lét állandó megélése mellett eltörli a bukás minden következményét. Ez az ember valódi célja, melyet bizony eonokkal ezelőtt elfelejtett…
” Mint említettük, a dialektika emberénél a csakrák belűről nézve az óramutató járásával megegyezően, tehát balról jobbra forognak. A Lélek fényével azonban ezt a forgást meg lehet állítani, és végül meg lehet fordítani, azaz ellenkező irányba újra mozgásba lehet lendíteni.
Nyilván megértik, hogy ekkor az ember egész világnézete és énképe gyökeresen átalakul. A csakrák hatásának megváltozása miatt Ön egészen új világba lép be, és teljesen más emberré válik…
Egy teljesen más légzésnek kell kifejlődnie: a tobozmirigynek meg kell nyílnia a Hétszellem sugárzása számára. A Hét Sugárnak együtt kell behatolnia, megtámadnia és megújítania a lélekfejlődés folyamatát…
Ha aztán ez a három – a szellem, a lélek és a test – már egyé vált, akkor a szellemnek először is az egész rendszert meg kell szentelnie, meg kell gyógyítania. Ez a második Egyetemes Gyógyszer, amely minden transzfiguráció feltétele.
A transzfiguráció a nagy helyreállítás, felgyógyulás, felépülés. Erre törekszik a Gnózis.”
Jan Van Rijckenborh - Az Egyiptomi Ős-Gnózis 4. kötete ( VIII. fejezet – részlet)
