Átjáró

A Kapu, amelyet bármikor megnyithatsz a szíveden keresztül. Néhány dolog, ami a vándorúthoz feltétlenül kell...

Friss topikok

  • Solyiah: Nagyon tetszenek amiket írsz, bár a szótáramban nem szerepelnek a "kell" vagy "erős kísérletet tes... (2018.06.24. 23:33) A Góbi sivatag rejtélye - Shamballa
  • Száva Róbert Dávid: Sziasztok par napja kutattgatok es ezt azt lehet olvasni van egy par elmelet igen erdekesek meg te... (2017.11.08. 05:55) A Belső Föld
  • László Temesi: Nagyon tetszett, tudatosságomat nagyban elősegítette ez az útmutató. Hiszem, hogy így van és tudom... (2016.02.17. 21:12) Saját versek: Az utolsó fa
  • István Darázs: Sosem gondoltam volna! (2013.02.07. 18:15) Alternatív és olcsó gyógymódok
  • St.Grál: Az emberi létforma, az intelligens energia egyik megnyílvánulása. A lényeg nem a látható fizikális... (2012.09.14. 14:07) Byrd admirális expedíciója

Linkblog

A Katárok

2010.11.02. 00:53 pentalacko

Katárok

 

 

Ez a legutolsó megtekintett változat (összes), elfogadva: 2010. március 29.

 

 

 

Katharoknak (vagy katároknak) nevezték a 10. század közepén a dél-franciaországi Languedocban feltűnő, a gnoszticizmushoz hasonló, dualista alapállású vallási mozgalom tagjait. Nevüket maguk a görög „katharosz” = „tisztultak” (tiszta, tökéletes jelentésben) szóból eredeztetik, míg ellenségeik, a római katolikusok, a latin „cattus” = „macska” szóból származtatják a mozgalomnak az eretnekséggel és boszorkánysággal való összekapcsolása érdekében. A név első írásos emléke a Kölnben 1181-ben Eckbert von Schönau által az eretnekségről írt „Hos nostra germania catharos appellat” című könyvében található. Egyik legkorábbi dél-franciaországi központjukról, Albiról albigenseknek is nevezték őket.

Eredetük

Róluk először a Vigeoi-ból való Geoffroy du Breuil 1181-ben írt krónikáiból tudhatunk. A név ellenére a mozgalom központja Toulouse és környéke volt, és tagjait gyakran „Bougres”-nak, azaz bolgároknak tartották, minthogy bizonyos élő kapcsolatokat tartottak fenn a trákiabéli bogumilokkal és alkalmanként az örmény paulikánusokkal is érintkeztek. Pontos adatokat hittanaikról nehéz találni, minthogy a „Rituel cathare de Lyon” és a „Nouveau Testament en provençal” című írásaikon kívül csak az ellenségeik utalásaiból tanulhatunk. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a római egyház szervezeti rendjét és világi életét tagadó csoportokba szerveződtek, de a többi ismereteink gyaníthatóan ferdítésekkel terhessek.

A feljegyzésekből úgy lehet érteni, hogy a kisszámú beavatott hittudósaik, akiket „bons hommes”= „jó emberek”-nek hívtak és „Perfecti”-nek tartottak, felesküdtek arra hogy teljes nőtlenségben élnek, nem esznek húst, böjtölnek néhány napot minden héten és egy bizonyos számú „pater nostert” (Miatyánkot) imádkoznak minden nap. Ezen erények által követőik, akiket „megtértek”-nek hívtak, a perfectiket anyagtalan angyaloknak tekintették, de a mögöttük lévő tömegek egyáltalán nem voltak a hit dolgaiba beavatva, azaz minden erkölcsi tilalomtól, vallási kötelezettségtől szabadon élhettek és az egyetlen követelmény velük szemben csupán az volt, hogy haláluk előtt a lélek általi keresztséggel „megeretnekesedjenek”.[1] Ez a leírás megfigyelt tényekből indul ki, de a végére teljesen elrugaszkodik a valóságtól.

Az első katharok 1012 és 1020 között tűntek fel Limousin vidékén, 1022-ben Toulouse-ban sokukat kivégezték, de a délvidéken Aquitánia hercege, William védelme alatt viszonylagos békességben éltek és a népeket meggyőzte a „jó emberek”, mint például a Périgordban élő Bruysi Péter és Lausanni Henrik papságellenes tanításai.

 

Tanításaik

Katharizmus a gnosztikus, platonista és manicheus gyökereivel a bogumilok tanításain alapul, melynek fő gondolata az volt, hogy a világ gonosz. A rejtett keresztény dualizmus helyett nyílt és antagonisztikus dualizmust hirdettek, magasztalva a szellemet és lenézve a testit, az eredendő bűnnel terhelt fizikai világot. Ezzel saját véleményük szerint közelebb álltak Jézus eredeti tanításaihoz, mint a korabeli egyház.

A katharok szerint a világot egy gonosz istenség teremtette, melyet a gnosztikusok Demiurge-, a keresztények pedig Sátán néven ismernek (ez az azonosság a középkor ördögös divatjával magyarázható), és úgy hitték, hogy a lelkek újjászületnek, mikor ettől az anyagi világtól elszakadnak és a test halála után az anyagtalan mennybe jutnak. Ezt az elszakadást, a világtól megrontatlan egyszerű élettel lehet elérni és az ilyen életet élőket „perfecti”-nek hívták (amit ma „igaz”-nak fordíthatnánk). Ezen igazaknak hatalmuk volt eltörölni egy személy bűneit, az anyagi világgal való kapcsolatát megszakítani, hogy ő halála után a mennybe mehessen. Az igazak, a korabeli egyház romlott és dúsgazdag életével élesen ellentétes, kifogástalan szegénységben éltek. A katharokat a kortársak többnyire hibátlan erényű embereknek írják le.

Isten megismerésének lehetőségeit keresték, ez a gnószisz különleges, szent tudás. Az ismeretet azonban első kézből kívánták megszerezni, ezért a közvetítők (papok) létét feleslegesnek tartották. Ez magával vonja az egyházi hierarchia és tekintélyelv tagadását is.

A bűnök eltörlése általában a halálukon lévőkön volt gyakorolva víz nélkül és a katharok azt a Szentlélek keresztségének tartották és körülbelül a katolikusok utolsó kenetének felelt meg. A katharok nem hittek a házasságban, és a nemzés (újabb lelkeknek a bűnös világra való hozatala) számukra elítélendő volt. A földi létet egyfajta próbatételként fogták fel, amivel győzedelmeskedhetnek a gonosz felett. Bűneinek eltörlése után, a hívő gyakran teljes böjtöt tartott a „bepecséltetett” tisztaságának megőrzésére, amit egyfajta szertartásos öngyilkosságnak is lehet tekinteni.

Katharok gyakoroltak egy másik fajta Szentlélek keresztséget is, amit csak a legelhatározottabb hívőknél használtak. Az ilyen módon beavatottak „Parfait”-té, „Perfect”-té váltak és életüket vegetáriánus, nemi élettől mentes, vándor tanítókként, a kathar közösségek vezető példaképjeiként élték le. Tevékenységük nagy valószínűséggel összekapcsolódott a korabeli rózsakeresztes szerzetekkel.

Jézust egy szellemnek tartották, mivel nem hihették el, hogy a jó Isten gonosz anyag formájában jött le a Földre. (Ez a gondolat a docetizmusnak nevezett gyökerekből fakad, amelynek lényege, hogy az ember anyagi testében egy isteni szikra van bebörtönözve és az anyagi testet egy kisebb gonosz istenség (dimiurge) pontosan e célból hozta létre, hogy az ember ne láthassa isteni eredetét, azaz hogy az emberiséget lényegében szendergésben, félálomban tartsa. Más szóval, docetisták úgy gondolták, hogy a test romlékony, a lélek pedig örökké való, ezért Krisztus teste és annak keresztre feszítése számukra csak egy illúzió volt, amit a buddhizmus illúzióról alkotott nézeteivel megegyezően értelmeztek, azaz nem a valóságnak tűnő valótlanságot nevezték illúziónak, hanem az időhöz kötött, csak ideiglenesen létező, azaz romlandó létezéseket. Minthogy a testet csupán ideiglenesen létezőnek tartották, a korukbeli ortodox nézeteket vallók úgy vélték, hogy tanításaik aláássák a halottakból való feltámadás és a teremtett anyag jóságába vetett hit fontosságát, így a Kr. u. első évezred ökumenikus tanácsai a docetizmust teljes egészében elvetették, de a hivatalos egyházi tanítások felszíne alatt gondolatai a népek körében megmaradtak.

Emellett más, szintén korabeli nézetek is voltak Jézus Krisztus természetét illetően. Például a nesztoriánusok (Nestorius Kr.u. 386–451 Antiokhiából, később Konstantinápoly pátriarchája) szerint az isteni és emberi természet Jézus testében együtt léteztek, de két különböző személyiséget tartottak fenn. Az adoptionisták szerint Jézus emberként született, de a Jordán folyóban való megkeresztelkedésével Isten fiává fogadta. A psilanthropisták nevüket találóan a görög „psilo”=csupán és „anthropos”=ember szavak összetételéből kapták, mert tagadták Jézus mindennemű istenségét.)

Ezen túl, a katharok hite szerint az Ószövetség Istene maga a Sátán volt, hiszen őt teremtette a világot, és a consulamentumon (bűnbocsánaton) kívül (ami önmagában is főben járó eretnekségnek számított) semmilyen más szentségben nem hittek. A nőket teljes mértékben egyenrangúaknak tekintették, mert számukra a fizikai különbségek lényegetlenek voltak. Legeretnekebb gondolatuk a feudális Európa számára mégis az lehetett, hogy az esküt bűnnek tartották. Ez a hit ugyanis az egész akkori társadalom alapjait veszélyeztette, hiszen az általános írástudatlanságban csaknem minden üzleti megegyezés, és hűbéri kapcsolat az eskün alapult.

Későbbi sorsuk

1147-ben III. Jenő pápa egy delegációt küldött a kathar elvekkel „fertőzött” dél-franciaországi vidékekre a fejlődő mozgalom megállítására, de az elszigetelt sikerek nem fedhették el e próbálkozások teljes kudarcát. Hasonló eredményekkel jártak a következő 50 év kísérletei is. A nép körében a katharizmus reális alternatívát jelentett az egyházzal szemben, hiszen a becsületességet és toleranciát, erkölcsi tisztaságot és rugalmasságot nem csak ígérte, hanem alkalmazta is. A 12-13. század fordulójára Dél-Franciaországban a katharizmus jobbára kiszorította a katolicizmust.

III. Ince pápa 1198-ban elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra véget vet az albigensek mozgalmának. Először békés áttérítő delegációkat küldött a térségbe, akiknek nemcsak a katharokkal kellett megmérkőzniük, hanem az őket védelmező nemesekkel, az őket tisztelő köznépekkel, és a helyi hatalmukat féltő bíborosokkal is. E delegációk különleges felhatalmazásukkal felfüggesztették a bíborosok hatalmát és az egyházból kiközösítették a nemeseket.

1207-ben a pápa levelet írt Oroszlán Lajosnak, a francia uralkodónak (és még jónéhány nagyúrnak Franciaországban), amiben felszólította a címzetteket, hogy birtokaikon erőszakkal nyomják el az eretnekséget. Ezt megfejelte azzal az ígérettel, hogy a katharok és támogatóik teljes vagyona és minden földje az elfoglalóké lehet, valamint az eretnekűzők ugyanazokban a kedvezményekben és feloldozásban részesülnek, mintha a Szentföldön hadakoznának. Ezzel az egyházi áldással az északi bárók nagy igyekezettel özönlötték el a délvidéke.

1208-ban Toulouse grófja megígérte, hogy felszámolja birtokain az eretnekséget, de ténylegesen nem tett semmit. Pierre de Castelnau pápai legátus ezért megrótta, sőt heves vita után kiátkozta a nemesurat. Január 14-én Castelnau-t meggyilkolták. III. Ince pápa erre már követelte a francia királynál a Szent Háború megindítását, és előírta az összes kathar válogatás nélküli legyilkolását. Minden résztvevő számára az előző évi ígéretei mellé még adósságainak teljes kamatmentességét, a világi bíróságok hatáskörének megvonását és a papság azonnali védelmét adományozta. Ezzel megindult az első olyan háború, amit keresztények viseltek keresztény ellen a kereszt jegyében, Szent Háború néven.

Amikor 1209-ben megkérdezték a pápai legátust, Arnaud Amaury citeaux-i abbét, hogy miképpen különböztessék meg az ostromlott Béziers város katolikusait a katharoktól, ő jellemző módon azt válaszolta, hogy „Öljétek meg mindet, Isten megismeri az övéit.”[2] A katolikus enciklopédia tagadja ezt az esetet, de az tény, hogy a város teljes lakosságát (15000 embert) lemészárolták, és Arnaud Amaury nem tiltakozott, sőt a pápának ezt írta: „Sem kor, sem nem, sem rang nem mentett meg senkit”.[3]

A háború 1229-ben befejeződött, az elfoglalt területeket a pápa szétosztotta az őt támogató nemesek között, de a mozgalmat nem irtották ki, hanem inkvizíciót alapítottak, mely a következő 50 évben a mozgalmat csaknem egészében föld alá szorította, és a katharok hívei csak a legnagyobb titokban érintkezhettek egymással. Az utolsó kathar erőd 1255-ben esett el (Quéribus). 1330 után az Inkvizíció feljegyzései már nem tartalmaztak katharok elleni eljárásokat. Az utolsó ismert kathar „Perfect” a 14. század elején halt meg.

Némelyek szerint, a legendás hírű Christian Rosenkreutz (1378–1484), aki 1407-ben alapította meg a szabadkőművesek elődjének tartott Rózsakeresztesek Rendjét, kathar volt. Vannak akik kétségbe vonják annak lehetőségét, hogy a katharok még létezhettek ebben az időben, bár eltitkosodott kultúrájuk nem zárja ki ennek lehetőségét.

Mindenesetre az 1638-ban írt „A Múzsák Siralma” i-ban Adamson ezt írja:

Amit előre vetítünk az lázadó illetlenség,
mert mi vagyunk a Rózsakereszt atyafiai.
Miénk az Építő Szó és a második látás,
a jövő dolgait pontosan mondhatjuk.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://atjaro-penta.blog.hu/api/trackback/id/tr162414998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.